Bécsből szeretettel

Az a kibaszott érzés, amikor rájössz, h egy fölösleges, nélkülözhető ember vagy.
Két társaság közé estem. Az egyikhez túl sötét(/fekete) vagyok, a másikohoz pedig túl világos. Szar dolog szürkének lenni. Az egyik azért hargaszik rám, mert nem fogadom meg a tanácsait( megfogadom én, cs a magam módján), a másik azért, mert azt csináltam az alkarommal amit, pedig megígértem h nem fogom többet. Ez végülis jogos, de azzal szerintem baromira nem segít h duzzog és kirekeszt a társaságból. Ezzel csak épp az ellenkezőjét éri el. Újra feszült leszek-->feszültséglevezetés pedig Az. Szóval ez így hm...nem igazán jó, de mindegy. Most inkább egy olyan emberre van szükségem akire támaszkodhatok, nem olyanra aki duzzog. Most az a helyzet, h inkább az új személyekre kéne koncentrálnom, és nem arra akit elvesttettem. Ez mind szép és jó, csak egy bibi van: mégis hogyan, ha senkinek nincs szüksége a figyelmemre? Hahh...na befejeztem.
Amúgy nagyon szép volt Bécs^^. Egyik kedvenc városom. A forralt bor pedig isteni:3. Kivéve akkor ha valaki végig hányja tőle a buszutat. Hála az égnek ebből semmi semt tűnt fel a tanároknak, vagyis nem csináltak semmit(WTF?!?). Jövőre is megyek az tuti:D