Just burn it down. felejts.

Rámászás, megfojtás. Annyiszor volt erről szó a környezetemben, h úgy érzem, ideje nekem is állást foglalnom. Utálok fölösleges lenni, és gyorsan megérzem ha valahol nem látnak annyira szívesen, ebből kifolyólag soha, senkire, semmilyen körülmények között nem mászok rá. Arról már nem tehetek, ha néhány szerencsétlennek arról van fikciója, h én rámászok meg társai. Valószínűleg csak annyit érez h átlátok rajta, kiismerem, szembesítem a fogyatékosságával, és olyan dolgokat vágok le pár nap alatt, <>teljesen magamtól amiket mások csak hónapokkal később ismernek fel, vagy esetleg a denikvens leírta vhova. Csak jó emberismerő vagyok, ennyi. Tehát a rámászós téma kipipálva.
Amúgy elég szarul vagyok, lö hullámvölgy alja közeledik, és ezen nem tudok segíteni. Se más, illetve egy olyan emerre van szükségem akire támaszkodhatok, olyan embertől meg segítséget nem fogadok el akiben nem bízom. Never. Néha már nem látom a fényt, csak a rosszat, és azt hiszem ez így van jól. Nem célom boldognak lenni, vagyis...hm, nem érzem azt h megtehetem. Valamit nagyon elbasztam. Vagyis nem csak én, de azt hiszem nekem is volt benne egy kis részem. De már nem tudom helyrehozni, nem is akarom, és egyedül nem is menne, szóval ennyi volt. Valahol olvastam egy kurva nagy igazságot: "a barátságot nem lehet elfelejteni, semmissé tenni, okkal köttetett meg, és mindig egy fájó pont lesz a szívedben, a lelkedben pedig egy rothadó, fekete folt, amikor tönkre megy."
Próbálom elfelejteni, de baromi nehéz. Fájóan, már-már sértően félreismert. Olyan sebeket okozott ez az egész amik még jódarabig megmaradnak. Megváltoztam. És nem feltétlen jó irányba. Sokkal csúsztam lejjebb az utóbi időben, és csak rugdos még lejjebb. A vágások egyre mélyebbek, én pedig elkeseredetten próbálom játszani az "everything-is-okay"t, de lassan belefáradok. Nem akarok meghalni, csak nem igazán ragaszkodom az életemhez. Ha vége, vége. Ez van. Nem tudom leírni mit is érzek ott belül...ürességet, aki már nem lepődik meg azon se, h amikor a földön van tovább rugdossák, törik még kisebb darabokra, szkeptiksuan nézek a világra, az emberekre. Ez kedvesebb volt velem, mit amilyen szokott lenni...mit akar?
Véget kell vetnem ennek az egésznek, kiégetni még csak az emlékét is a múlt évnek, és a múlt év személyeinek. Fel kell állnom, csak már nehezen megy egyedül, továbbá nem segít az se, h folyton visszalök, végre kezdem lezárni, erre jön. A kurva életbe is! #újabb rém hosszú, lelkizős poszt