When they comes for me

Pillanatnyi rosszkedv. Röpi előtt, amig nem jön senki nincs túl jó kedvem. Mondjuk az emberek érkezése után se javul, sőt. Na mindegy, csak érzem h nem tartozom ott semmihez és senkihez. Furcsa ez, ennyire más lennék? Vagy még mindig a negativitás? Dehát azon dolgozom...elég erősen, és látok némi eredményt is néhol. De zavar az a tudat, h valószínűleg megint csak elhittem, pedig jónak indult a maga módján. Na mindegy, úgy tartja a mondás, hogyha nem tudod merre menj, akkor állj meg. Ezt teszem. Na mindegy. Azért van jó oldala is a dolgoknak, gondolom. Például hnp az óráim fele nem lesz megtartva rendesen, aztáán...valami biztos van még. Majd lesz. És időközben büszkén kijelentem h rájöttem, h mi a bajom a problémával. Az a bajom, h mindenkinek úgy állítja be ezt az egészet, és ezt főként akkor tudja jól előadni ha társaságban vagyunk, h mintha szívességet tenne azzal h velem barátkozik, h a barátnőjének nevez. Mintha egy kényszer lennék, csak épp azt felejtette el h ő akart kibékülni, ő kérte h találkozzunk és beszéljük meg. Nem én. Igaz örültem neki, mert nem akartam haragban lenni, de akkor már rég lemondtam a barátságról. Tényleg nem értem ezt az egészet, elkerülöm ahogy lehet, nem tartózkodom egy társaságban vele, nem szólok hozzá, csak ha muszáj. Jó, ezek nem feltétlenül jó dolgok, és valószínüleg nem viszik előre a barátságot, pontosabban nem tartja meg, de nem tudom mi mást tehetnék. Túl vagyok azon a ponton h én kaparjak, már rég. Ezt igazából majd személyesen is el kéne mondanom, mert itt lehet aztán nagy a pofám, arctalanul, név nélkül. De már ott megakadtam h hozzászóljak. I don't know why. Egyszer csak lesz alkalom, esetleg egy közös programon(ha lesz olyan, én biztosan nem szervezek). Na ennyit mára, kategóriájában ez inkább a Noteszba kéne h kerüljön, de egyelőre itt van. Jóéjt mindenkinek:)