elmélkedés -Shadow- módra
Tervezek néhány ilyen poszot is...csak mert jó kiírni magamból a (majdnem)egész, (teljesen)cenzúrázatlan véleményem.
Igazából ezt a bejegyzést egy másik poszt ihlette. Megrökönyödve olvastam végig azt a publikált iományt. Vajon eléggé magába nézett az az ember aki ezt írta? Végig gondolta egyáltalán, h milyen radikális dolgokat fogalmazott meg? Kétlem. De ha valóban ezt gondolja, akk talán magában kéne egy keveset kutatgatnia...biztos, h patika-mérlegen kell mérnie a szeretetet és a bizalmat, biztos abban ,h ilyen magas falakat kell maga köré emelnie? A bejegyzés szövege egy kicsit el is szomorított. Szegény, ennyire elkeseredett? Ennyire kiábrándúlt az emberekből és a világból? Az iromány szerzője egy évvel fiatalabb nálam...őszíntén aggódom a lány miatt. Tuti, h végig gondolta kik állnak mellette?
Akkor vágjunk is bele az elmélkedésbe. A bejegyzést nem fogom bemásolni semmilyen formában. Csakis a véleményemet és az úgy mond válaszomat írom le. Azért h tisztában legyetek vele, a poszt szerzője azt fogalmazta meg igen terjedelmesen,h nincs szüksége barátokra, egyszerűbb az érdekbarátság. (Nálam ez kiverte a biztosítékot)
A barátságról:
Szerintem ez egy összetett, bonyolult dolog. És akárki, akármit is mond, nem igaz h az embereknek nincs szükségük barátokra. Mert igenis van! Nem mehetsz az egész világ ellen tök egyedül. Személy szerint én ezt totális hülyeségnek tartom. Csak egy hiú, felszínes és teszem azt: naiv ember gondolhatja azt, h nem kellenek neki barátok és majd maga megold mindent. Jó, lehet h vannak dolgok amiket az ember jobban jár, ha egyedül intéz el...és vannak órák, napok amikor elzárkózik minden és mindenki elől. Nekem is vannak ilyen időszakaim. Az érdekbarátságokról már ne is beszéljünk, annál felszínesebb, alávalóbb már cs az érdekházasság. Nem azt mondom, h nem kell pedálozni egy kicsit annál az embernél, akitől szeretnénk vmit...de tudjuk már hol a határ. Van néhány szomorú tapasztalatom milyen az ha az embert cs érdekből tűrik meg. Szörnyű. Legalább is számomra. Ha valakit a barátom nak nevezek , az egy: nem egyenlő a haverral(szerintem ennek a két fogalomnak senkinél nem kéne h egyenlő legyen.), kettő: olyan emberré akarok vállni a kedvéért akire szüksége van(pl. ha olyanra van szüksége akiben teljesen, feltétel nélkül megbízhat, olyanra aki tartja benne a lelket a legsötétebb órájában, akkor az leszek.). Számukra egy biztos kikötő akarok lenni. És nem hagyom őket a **csába napokig,hetekig...megkeresem őket. nem várok arra h a másik koslatson utánam. Ezt is tudom milyen sz@r, kiábrándító és elkeserítő érzés. Visszatérve a változásra, nem arról van szó,h legyél egy kib@aszott kaméleon, vagy egy jellemváló valaki, szimplán arról, hogyha látod, esetleg mondja, h zavaró egy bizonyos viselkedési formád, változtass rajta. Tudom,h mostanában nagyon menő a "nem-változom-senkiért" szlogen...de valljuk már be őszíntén, egy kis változtatástól elvesztük az egyéniségünket?!
Visszakanyarodva a poszt szerzőjére, ha így gondolja akkor Isten áldja...ha a valóságban is hasonlóan viselkedik, gondolkodik, akkor kincs az az ember, aki elfogadja és kitart mellette. De ha ezt bármelyik barátja is olvasta...hmm...kívánjuk neki sok szerencsét.
