empty. A hullámvölgy alja felé száguldva. Cut,cut,cut. auh. nem elég mély

Meg kéne éleznem a késem, nem vág rendesen. Nagyon nincs mit írnom. Ma(vagy inkább tegnap?) azt álmodtam h öngyilkos lettem, egyszerűen csak fogtam magam és a röpis csapatom szemeláttára(halvány lila gőzöm sincs hogy kerültek oda) kiléptem egy száguldó fekete sportkocsi elé. Nem éreztem semmit, pontosabban úgy éreztem h helyesen tettem. Egy ember még örült is amikor elcsapott az autó. Jobb is nélkülem. Legalább nem fojtom meg.
Igazából ennyi volt az álom, nem volt rossz hangulata...olyan békés, olyan-olyan i have nothing to lose feelinges volt.
Amúgy ma röpi meccsünk volt, én nem játszottam, a jegyzőkönyvet vezettem. Oh yeah. Nyertünk, visszafelé(meg odafelé is) sokat beszélgettem H.Z.-val, abból az évfolyamból vele tudok úgy normálisan beszélni. A többi...hogy is mondjam, vagy nem vagyunk egy hullámhosszon, vagy egyáltalán nem vagyunk beszélő viszonyban, vagyis...úgy...hmm, mondjuk hogy ő az akinek szólt az In the End, innen meg már minden tiszta. Nem tudom szavakba önteni, h mik kavarognak bennem, kételkedés, bosszúvágy, harag, megbánás, de mégis üres. Lepukkant, romokban lévő, lakatlan szellemváros. This is my soul. Na ennyit mára. A hétvégén semmi időm nem lesz az ünneplés miatt( my birthday, sweet 16 #nem értem miért nagy szám). Egyre tisztábban látom azt, h rohanok lefelé a lejtőn.