Kavarás minden mennyiségben

Tehetetlen düh. Utálom ha kavarnak körülöttem, de azt mégjobban, ha egy hozzám közel álló személy teszi ezt. X( ebben az esetben én) mond vmit XYról Ynak, ő pedig máshogy, másmilyen szavakkal elmondja XYnak, aki pedig visszamondja Xnek, de XY azt kéri,h ne hozzam föl a témát Ynál, mert azzal kellemetlen helyzetbe hozom. Csak az a probléma, h olyan dolgokat mondtak az én nevemben, amit soha nem állítanék arról a személyről(ha nem vagyunk összeveszve, de amúgy se), bár közben rájöttem, h Y cs jót akart, cs nem sikerült megfelelően megfogalmaznia, vaaagy...nem tudom, de biztos nem akart rosszat.  Mondjuk már itt az ideje,h beszéljek a fejével (azzal a bizonyos közel álló személlyel), mert néhány dolga nagyon bánt, lelkileg kicsinál, de itt most nem részletezném, mert ő is olvassa a blogot, annyi legyen elég, h az utóbbi időben kicsit ellenségesnek érzem és elutasítónak, pedig nem csináltam semmi olyasmit, ami miatt megérdemelném. A másik probléma az otthagyás, de tényleg nem fogom részletezni, mert személyesen és 4 szem közt akarom ezt megbeszélni vele, csak nem tudom, h mikor. Az a baj, h nem akarok, s nem is szeretek problémázni, főleg nem neki, ne kérdezzétek, nem tudom. Egyszerűen nem és kész, amikor eljutok odájig, h jó akkor mondjuk meg, mindig csinál valamit amivel azt a tudatot kelti bennem, h minden ok. Pedig nem. Tudom, de nem jövök rá,h mi. Most is edzésen, amíg öltöztem megjött H.(elég jóban vagyunk, az ominózus barátnőm osztálytársa) első kérdése az volt, h össze vesztünk-e Y.-nal, mert, h olyan keveset lógunk együtt mostanába. Wtf?? Dehogyis! Azért nem lógunk annyit együtt mostanában, mert kicsit unom, h mindig én keresem. Vagyis nem vagyunk összeveszve, cs nemtom...vmi nem stimt mostanában köztünk. Hátoke....ez furi volt. Utolsó pillanatban beesett Y, de nem jött oda hozzám, hanem rögtön letáborozott a szemközti padra. Ok...hát ez van. De még ez után se csinált semmit, vagyis de, H.-val állandóan dumált, követte mindenhova (nem, mielőtt még bárki is félre érti, nem vagyok féltékeny, cs szimplán szarul esik). Én nem megyek utánuk, minek? Ez ment egész edzésen, szinte semmit sem beszéltünk vagy kb 2 szót. Nem lesz jó így, megszólalt bennem a vészcsengő, vmit sürgősen csinálnom kell, beszélnem kell vele, mert így csak gyűlik gyűlik bennem a keserűség, a fájdalom és az értetlenség. És akkor megint itt egy újabb kérdés, miért teszem ezt?Miért nem hagyom az egészet a francba? Mert képtelen lennék ott hagyni, nekem nagyon sokat jelent a barátsága, mégha kicsit egyoldalú is, de annyi miért van bennem...legszívesebben néha beolvasnék neki, de nem akarok balhézni, cs meg kéne már beszélni a dolgokat...Mi legyen?? Lelkileg már kész vagyok teljesen, kicsinált. Depi. Depi. Depi. Újra.