Yours Again

Megszegve az ígéretemet, most se jelentkeztem hamarabb egy hónapnál... mentségem az nincs, talán az utobbi hetekre. Mert ismételten egy rendkívül eseménydús héten vagyok túl.  Vagy inkább hétvégén? Jahh, inkább. Péntekkel kezdődött és méghozzá azzal, h exS. egy hetes újra beszélgetés után elhívott a Deákra, ennek pedig az lett a vége, hogy újra egy párt alkotunk. Részletekről nem mesélek, mert továbbra sem akarom kitálalni a magánéletemet. A lényeg, hogy megfogadtuk, hogy ezentúl mindent kimondunk és kimutatunk, rengeteg szeretetet adunk a másiknak és sok helyre megyünk el együtt. Ez így szép és jó,  remélem így is marad. Örülök, hogy újra együtt vagyunk, de attól még haragszom és sajnos a bizalmam nagy része is oda. Bár azt hiszem ez érthető ebben a szituban. De most érettségik vannak, meg ilyenek, szóval nem most várom el a hős szerelmes megmozdulásokat. De a verbálisakat basszus igen. Nagyon fontos nekem, mert én is nagyon nehezen mondom ki, és ált. akkor mondom ha a másik is mondja, ami nem biztos hogy jó, mert ugye pont ebből volt a baj, és ez volt az egyik úgymond "jel", úhogy nagyon remélem hogy szavakkal is ki fogja fejezni a szeretetét.. az érzelmek kifejezése egy kapcsolat alapja gyerekek, erre rájötte, (welldone Shadow)
 Na mára ennyit skacok, ez egy helyzetjelentés volt.