Nem merem megszorítani a békejobbot, félek, h eltöröm. Lehet, már meg repesztettem. Néha a saját viselkedésemen a fejemet fogom. Mint most, na mindegy.
Ja, amúgy leszoktam az alkarom csipketerítővé átformálásáról, még emlékezetnek rá a halvány hegek, és néha hiányzik. De nem akarom, h a családból bárki is megtudja, kockázatos lenne.
I don't want break that friendship. I'm afraid a bit...

Hideg. Jég. Gyorsaság. Két éves korom óta tudok korizni, a legkedvesebb télisportom. Sokat fejlődtem az évek múlásával, koszorú, menetközben hátra, majd visszafordulás, angyal...stb, bár a hokifék nem megy, nem is szeretem. Persze látványos meg minden, de olyan hangos, és igen kellemetlen tud lenni, ha az előtted lévő helyes fiú csinálja, miközben te az öcséd elöl menekülsz teljes sebességgel. Jókis karambol.
Mondjuk úgy, hogy a korcsolyázás nekem egy nagyon fontos tevékenység. De az a helyzet, h ma nem ment jól. Kijöttem a gyakorlatból. Majd legközelebb. Asszem ez a bejegyzés igencsak rácáfol az előző posztomra, miszerint szünet várható, akkor úgy éreztem. De tudjátok mit? Nem érdekel, h ki olvassa és mit gondol. Amit ide leírok az már nem titok, nem tabu. Felelősek vagyunk a gondolatainkért, a szavainkért, a tetteinkért és az írásainkért. Aki meg nem akarja, h megtudjanak róla bizonyos dolgokat, az ne írja ki a netre. Ott bárki megnézheti. Tök logikus nem?? Vállaljátok föl!:D
na ennyit a hegyibeszédről.

Hulla fáradt vagyok, kissé sokáig virrasztottam egy kedves ismerőssel chaten. Ez volt a mai nap legemlítésre méltóbb eseménye. Fogalmazódik lassan bennem egy újabb társadalom bíráló poszt, csak olyan Shadow módra. De lehet, h egy ideig az lesz az utolsó bejegyzés. Igen, valószínű hogy szünetelni fogok. Mert elfáradtam, nincs miről írnom, és amit meg leírnék azt egy bizonyos látogatóval nem feltétlenül osztanám meg. És persze itt van a zuhanó látogatási szám is, jójó, tudom, elsősorban magamnak írok, ez tény. De jó látni, azt h nap mint nap van akit érdekelnek a mindennapjaim, a meglátásaim. Na, egy szó több mint száz, ez még függőben van. I need a break.(sokkal rosszabb az angol tudásom, mint volt)

Nagyon rég nem frisseltem már, ennek megfelelően a látogatásiszám is zuhanni kezdett lefelé. Azért nem írtam egyrészt, mert nem volt miről, másrészt pedig ki se látszódok a karácsonyi-mizéria teendői közül. Említettem már, h egyenesen ki nem állhatom? Mármint nem az ünnepet, hanem a vásárlást, meg a sütést-főzést. Ilyenkor mindenki pörög mint a búgócsiga, osztja az észt, ideges. Kell ez nekem? Nem. Baszki. De muszáj segítenem, mert ez a dolgom. Ajándékot meg senkinek nem vettem, nem is csináltam. Most mondhatjátok, h egy önző bunkó vagyok, de nem volt rá időm. Semmi. Hülyeség azt mondani, h mindenkinek arra van ideje ami igazán fontos neki. Lie. Legszívesebben most egy pohár forrócsokival elbújnék a sarokba a takaróm, és a Véres tél c. könyvemmel.
A Szilveszterről már nem is beszélek. Ha nem ment ki valaki, akkor megint tölthetem nagyanyámékkal, egyesegyedül. Szomorú. Az utoló reményem pedig csak halványan pislákol, talán ki is alszik. Z.-vel beszéltük, h talán becsatlakozhatnék hozzájuk(Z., K. és Y.), amennyiben nem jön még két osztálytársuk. De nem hinném, h szívesen látnának, lagalábbis az utolsónak említett személy. És nem akarok a, ebben az esetben, negyedik kerék lenni. Meg ezt csak Z ajánlotta fel, és nem is nála lenne...nahigen. Jobb lesz beletörődni az ősökkel való szilveszterezésbe.
De végülis meg van ennek az egész ünnep sorozatnak a hangulata. És azt szeretem. Csak azt nem amit ebből az áruházláncok és a média kreált, az csak arról szól, h vegyél minéltöbb, lehetőleg drága ajándékot mindenkinek.
Na, de nem akarok ünneprontó lenni, szóval mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt és Újévet kívánok!

Bennem még erősebb ez a dolog. Félek attól, h én leszek valahol a fölösleges harmadik, negyedik, vagy sokadik. Folyton azon görcsölök, h idegesítem-e az embereket. Nagyon rosszúl szocializálódtam ezen a téren, és a társadágokban leginkább a hátul ülő, csenben hallgató szerepet töltöm be. Szeretem néha csak ülni és hallgatni a körülöttem lévők beszélgetését. Nem merek odamenni hozzájuk, nem azért mert tartok tőlük, hanem azért mert attól félek, h zavarok, nem kíváncsiak rám. Ugyanez van a chaten is, nem merek szinte senkire ráírni. Nem akarom senkire ráerőltetni a társaságomat. Főleg arra nem, aki nem rég még idegesítőnek nevezett. Egyszerűen képtelen vagyok írni, pedig szívesen beszélgetnék én...csak senki nem igényli azt h velem beszéljen. Erről valószinűleg én tehetek, vagy nem is tudom.
Nyitni sem merek a békülés után, félek, h megint elúszik az egész, de akkor sem merek írni, se keresni. Még néha fel is merül bennem, h ezt nagyon elhittem, de feltehetőleg csak arról van szó, h tök máshogy gondolkozunk a barátság fogalmáról. De akkoris...ahh, kissé kiszolgáltatottnak érzem magam. Túl sokat tépelődök mindenen. Túl bonyolítok mindent. Olyan dolgokon rágódom amik másoknak még csak eszébe se jutnak. Igaza van J.-nek, halálrabonyolítom a saját életemet.