fuhhh, már lassan három napja nem volt értelmes posztom( a mostani se lesz az). Ez gyerekek teljesítmény. Ez AZ.
Ma H.-val elmentünk kávézni, iszonyat sokat beszélgetünk, közben ő a cigijét szívta, én meg füstjét, brilliáns. Örülök h az osztályomból is (amit egyébként szeretek) eltudok beszélgetni rendesen vkivel. Ő az első ember, akit támogatok a bunkóskodásban. Totál megéri:DD azokért a pofavágásokért megéri. Jó, tudom, h nem vmi kedves dolog, sőt. De No mercy, ahogy egyik kedves száma énekli.
Tényleg nem tudom miarohadtisten van velem, de jól esik. Kövezzetek meg, átkozottúl jól esik. Bár aki visszaolvas egészen a blog indulásáig, az talán megérti mit szeretnék visszatörleszteni, vagy nemistudom. Néha elgondolkozom, h valóban jó-e amit csinálok, vagyis nem, pontosabban, tudom h nem jó és nem is minden esteben fair, helyesenen megfogalmazva azon töprengek, h nem fogok-e túllőni a célon. Biztos nem, azért érzem, h hol a határ. Nem akarok lesüllyedni arra a gerinctelen, álszent, kétszáz-arcú szintre, ahol ő játszik. Talán ettől tartok annyira. Persze sosem leszek azon a szinten, de akkoris. Ennyire még nem utáltam embert. Komolyan.