Tegnap éjjel mégis elkövettem ezt a hibát, ugyan jól esett kiíronm magamból egy részét, de nem kellene többé ezzel foglalkoznom. Ez van, ez történt, ilyen lettem. Azt hiszem ez vagyok én. És a múlt hibáiból tanulok a legtöbbet. Nem hagyhatom magam, nem bízhatok meg feltétlenül mindenkiben, nem hihetek konokul minden barátomban. Szép pofáraesésekkel ugyan, de megtanultam a leckét. Bár lehet, h néha túlzásba viszem a pesszimizmust és társait. De nem érdekel, akinek számítok, fontos vagyok, az elfogad ilyennek és pont.
Nemsokára befejezem a Beavatott c. könyvet, nagyon tetszik. Elgondolkodtató. Szerintem érdemes elolvasni, de ajánlót nem fogok írni, mert nem tudok, és ha valakit érdekel az úgyis el fogja olvasni. A hétvégémről majd később írok, egyelőre annyit, h nagyon jó volt és T.-vel töltöttem. Kellett már egy kis beszélgetés, meg a találkozás is:). Na, wiederlesen!

Nos, azt hiszem a cím is elég beszédesre sikerült. Ha szerencsétek( vagy épp balszerencsétek) van, akkor most kicsit betekintést nyerhettek a gondolkodásmódomba, és talán egyes cselekedeteim hátterébe, okaiba. Nekem is új ez a magyarázzuk meg Shadow hülyeségeit, de lehet h érdekes, persze márakinek.
Kezdjük az önértékelésemmel, talán ez az oka a legtöbb problémámnak. Alsótól kezdve nagyon sokat piszkáltak, és sajnos a legtöbbet az úgy nevezett "barátaim" gúnyoltak. Amikor épp olyanuk volt, akkor bármimbe belekötöttek, de csak mert szórakoztató volt. A legtöbbször az akkoriban kissé husisabb alkatommal, a lovakkal, aztán a "felnőttes" viselkedésemmel basztattak. Nem tudtam senkihez forulni, mert nem voltak rajtuk kívül barátaim, és nekik köszönhetően nem voltam egy népszerű gyerek sem, sőt. Undorodtam magamtól, nem mertem senki előtt enni, mert féltem, h megint rám szállnak, bár úgy igazából semmit sem mertem csinálni. Tehát szar alsós éveket tudhatok magam mögött, és csak nagyzolva írtam le, hisz' nem osztanék meg minden részletet. Talán ebből már tiszta néhányótoknak, h miért nincs önbizalmam és egyáltalán önérzetem. Nagyon költőien fogalmazva: azok bántottak, akikben a legjobban bíztam, akikre számítottam, de csak elvihettem helyettük a balhékat.
Fiúk...említettem h ők voltak a másik csoport akik csesztettek? Nem? Akkor most mondom. És ne arra gondoljatok, amikor huzibálják a kislányok haját, vagy elveszik tőle ceruzáját. Nem, ők nem azért csinálták h odafigyeljek rájuk. Miért is tették volna? Enyhe kifejezés, ha azt mondom nem voltam szép kisebb koromban. Féltem tőlük, kerültem őket, mert akár egy elhibázott lépésemre is gúnyos röhögésben törtek ki. Megtanultam idővel kezelni őket, visszaszóltam, arrogáns lettem, ezek után már nem nagyon szóltak be. Akik jobban ismernek közülük, azok alig szólnak hozzám. Bár ez most inkábbb hátrány, szeretném ha mernének közeledni, de ugyanakkor félek is, nem vagyok olyan érdekes, szép vagy bármi, amivel nemistudom, érdekesebb lehetnék...na mindegy, ebbe nem mennék most bele, majd talán máskor. A tudásommal próbálom kompenzálni azt, h nem vagyok szép, se egyedi. Ez ad némi önbizalmat, annyit legalábbis, h nem vegyem magamra az összes beszólást. Ennyit a fiús témáról. Jöjjenek az általános kapcsolatok. Tudtam, h milyennek kéne lennie egy barátnak, h mire van szüksége egy embernek, aki kicsit romokban van. Jó ember akartam lenni, mert azt a visszajelzést kaptam, h nem vagyok az. Mindenkinél jobb barátnő akartam lenni(ahogy most is). Szívem-lelkem benne van/volt az összes barátságomban. Egyrész, mert egyszerűbb mással foglalkozni, mint magammal, másrészt, mert jót akarok tenni az emberekkel, és szerintem nagyon jó érzés, ha olyan barátot tudhat maga mellett az ember, aki tűzön-vízen keresztül vele van, számíthat rá mindig, elfogad olyannak amilyen vagy. Talán most valaki az olvasóim között azt gondolja, h ellent mondtam magamnak, de nem, nem, mert nem vártam el semmit, csak mint mindennek, a barátságnak is megvannak az íratlanszabályai. A jó barát az, aki nem árulja el a titkaidat, főleg azokat nem, amiket külön megkértél h ne tudja senki. Nem hazudik a barátságról, nem játsza meg magát. És még sorolhatnám, de azt hiszem a többség tudja mit kéne, és mit nem kéne tenni egy barátságban, aki meg nem, az meg haljon meg tudatlanságban. Sosem vesztem eddig össze egyetlen bnőmmel sem, pontosabban sosem vesztettem el senkit. Mindig megoldottuk együtt valahogy egy kompromisszummal, vagy egy őszinte beszélgetéssel. Egyet kivéve. Ismeritek mind, és nem is akarok erről konkrétan írni. Általánosan megvisel a barátok elvesztése, mert mindenem benne van. Még csak ebbe tudok mindent bele adni, hisz' szerelmes még nem voltam, barátként tudom szeretni az embereket, remélem egyszer majd találkozok egy sráccal, akibe beleeshetek(hú, ezdenyálasrasikerült).
Magamat hibáztatom a legtöbb dologért, utálom magam. Ezért is volt a sötét időszakomban egy durva, és sokak számára érthetetlen hobbim. Mindenki tudja mire gondolok, és igen abba hagytam, csak néha még nosztalgiázok. Ezt is magyarázzam meg, miért csináltam? Tényleg tudni akarjátok? Nem hiszem. Ennyit ma éjszakára belőlem, így is sok voltam. Remélem erre a bejegyzésre nem sokan fogtok emlékezni.
byee.

Nem poszt. Ez egy kirohanás, káromkodás lesz benne és azt hiszem nem is kevés.
Az oké ha naponta egyszer-kétszer feljár ide az ember, olvasgat. De hogy egyszerre 20 vagy több oldalt nyit meg...mi a faszt keres?? Nem tudom megérteni. Illetve nagyon gerinces megoldás belinkelni egy bizonyos instagramos képet. Nem félek h megtalálnak, de azért had döntsem már el, h mikor teszek ki magamról képet. És ha idetéved valami rosszindulatú ember? És felismer az utcán? Vagy bárhol? Komolyan, normális h ilyet csinál valaki?! Azt hiszem én jobban kib@sznék az említett személlyel, ha hasonló kedvességeket vinnék véghez, de nem teszek ilyet, mert jobb vagyok ennél, és amúgy meg nem a monitor előtt kéne ekkora pofával rendelkezni. Ezzel egyáltalán mit lehet elérni? Semmit. Két kattintás és törlöm, grat. Ilyenkor mit érez? Vagy mondja meg, vagy írja meg, nem tudom. De ez kezd már nagyon irritálni. Eleve nagyon haragszom rá, nem kéne fokozni, bár ez csak az én véleményem.
Viszontolvasásra.

The best lie.

Nem tudom, nincs jó kedvem, és ki szeretném írni magamból. Depis, mélázós, személyes és nyomokban nyavalygós poszt következik. Akit nem érdekel, azt kérem h ugorja.

Kezdjük azzal h már 6 óra óta Linkin Park üvölt a fülembe. Mostmár inkább írok, mint rajzolok. Nem is tudom mikor alkottam egyáltalán valamit. Lehet egy időre ezt is --a röpivel együtt-- abbahagyom. Az utolsó olyan igazán szívem-lelkem beleadom rajzom asszem nyár végén készült. Talán az itt járkálók közül valaki még emlékszik is arra a rajzra. Mintha most megint egyel lejjebb csúsztam volna, de mégis össze vagyok szedve, a jegyeket illetően, társaságban meg előadom a rendben vagyok-ot és mindenki boldog, senkinek sincs bűntudata. Nem vagyok jó barátnő, nem is voltam. Nem tudok segíteni, pedig szeretnék, de még egy barátságot se tudok megtartani, nem hogy megmenteni...ugyankérlek. Nem kéne ennyit gondolkodnom. El kéne pakolnom Shadow-biztos helyre pár dolgot. Talán, esetleg, ha rá tudom venni magam, akkor elmegyek néhanapján futni vagy úszni. Úgyis mindig nyavalyogok h hiányzik a sport és romlik a kondim. Vagy menjek vissza röpizni? Asszem ez felejtős, a csapat nem látna szívesen, élén egy emberrel, akinek nem mellesleg én is hasonlóképp örülnék heti háromszor két órában. Akkor ez a sport ejtve, akármennyire is hiányzik. Szerdán pontosvessző a balcsuklómon, aki Tumblizik és látta a megosztást, az tudja miért, de majd belinkelem azt a posztot, ha megtalálom. Csütörtöktől tavaszi szünet, nagyon kell már a pihenés, bár még nem tudom hogyan töltöm. Nem vagyok normális. Egyszerűen nem. És nem vagyok ugyan az az ember aki egy éve, nagyon nem. Fura magamon észrevenni a változásokat, de ez még nem is zavarna, ha jó irányúak lennének. Ahhj, na nem traktállak titeket a nyomoraimmal.
Jóéjt.

Zörög a doboz, kattan a zár...

Gondolkoztatok már azon, h ez milyen relatív dolog? Mármint, h akiket én hülyének tartok, azoknak meg valószínűleg én vagyok a hülye, tehát pont az ellentéte. Nekem azok a hülyék, akik felszínesek, képmutatók, nem gondolkoznak, vagy ha mégis, akkor azt számomra teljesen érthetetelen módon teszik. Nem tudom jól körülírni a számomra helyes definíciót a hülyeségre. Persze vannak ennek fokozatai is, az enyhe és közepes mértéket általában mindenki elnézi, de vannak akik bántóan visszaélnek a tűréshatárainkal. És néha még fel se tűnik nekik! Jó, na ennyit a fáraszó elmefuttatásomról. Lehet, lesz még egy személyesebb bejegyzésem. Ma, vagy később...nem tudom, de nem ússzátok meg:D